Mobilitás hete
Szeptember 16. és 22. között huszonharmadik alkalommal rendezik meg az Európai Mobilitási Hetet, amelynek célja, a környezetbarát és fenntartható közlekedés népszerűsítése.
Az idei évben mi is csatlakoztunk ehhez a kezdeményezéshez!
Szorgalmaztuk, hogy ezen a héten ne autóval, hanem kerékpárral, rollerrel vagy gyalog jöjjenek a gyerekek az iskolába!
Szeptember 18-án, szerdán az első tanítási órában (8:00-8:45) közös testnevelés órára hívtuk a tanulóinkat: kicsiket és nagyokat egyaránt, és a kedves Szülőket és Nagyszülőket is szeretettel vártuk erre a nyílt órára. A bemelegítés után mindenki a saját tempójában teljesítette az „iskolakört”.
Örültünk és szívesen láttuk az ovisokat is és jár a dicséret a nyugdíjas korúaknak is!
Tanítási szünet
Tisztelt Szülők!
2024. szeptember 13-án, pénteken tanítási szünet lesz! (pedagógusaink tanítás nélküli munkanapon vesznek részt)
Rövidített órák
Tisztelt Szülők!
2024.09.05 – 2024.09.06. között az 1-7. óra vonatkozásában, 35 perces rövidített tanítási órákat rendelek el, 10 perces szünetekkel (második, tízórai szünet 15 perc). A délutáni tanulószoba foglalkozás és szakkörök elmaradnak. A szülőknek lehetőséget biztosítunk arra, hogy írásos kérelemmel gyermekeiket hazavigyék a napköziből, tanulószobából. Igény esetén a délutáni napközi és a felső tagozatos ügyelet változatlanul működik. A hőségre való tekintettel csökkentjük a testnevelés órák intenzitását- és terhelését is. Az iskolabusz változatlanul 16 órakor indul.
Ezen időszak alatt a csengetési rendje:
35 perces órák
1.óra: 8:00- 8:35
2. óra 8:45- 9:20
3. óra 9:35- 10:10
4. óra 10:20- 10:55
5. óra 11:05- 11:40
6. óra 11:50- 12:25
7. óra 12:35- 13:10
Ekler Zoltán
igazgató
Tájékoztatás
Az első félév szülői értekezletei:
Szülői értekezletek 2024-szeptember
Tisztelt Szülők!
A rendkívüli melegre való tekintettel 2024. szeptember 7-ig, külön szülői kérelem nélkül van lehetőségük a tanulók 16 óráig történő iskolában való tartózkodása alól (napközi, tanulószoba) felmentésre. Természetesen ügyeletet ezen időszak alatt is biztosítunk. Kérjük, hogy a távozás időpontjáról az osztályfőnököket értesítsék!
Tanévnyitó 2024/2025
Tanévkezdés 2024/2025
Az első tanítási nap:2024.szeptember 2.
A tanévnyitó ünnepség 2024. szeptember 2-án 8 órakor lesz az iskolaudvaron. (rossz idő esetén a tornateremben).
A tankönyveket az alsósok az első tanítási napon, a felsősök pedig az első szaktárgyi órákon kapják meg.
Az étkezési igényeket, változásokat az önkormányzat felé kell jelezni!
Nyári szünet
Iskolánkban ügyintézésre a nyári szünetben az alábbi időpontokban van lehetőség:
2024. július 10 9 -13 óráig
2024. július 24. 9 -13 óráig
2024. augusztus 7. 9 -13 óráig
2024. augusztus 21. 9 -13 óráig
Javítóvizsga időpontja 2024. augusztus 26. 9 óra
Első tanítási nap: 2024. szeptember 2.
Kellemes nyarat kívánunk!
Ballagás
Utolsó hét
Információk
Az utolsó tanítási nap 2024. június 21. Ezen a napon az iskolabusz 14 órakor indul vissza.
Tanévzáró és ballagási ünnepség 2024. június 22-én 9 óra.
Szombaton az iskolabusz reggel fél 9-kor, az ünnepség után pedig fél 11-kor indul vissza.
Június 24-28 között napközis ügyeletet az előzetesen leadott igények szerint biztosítunk.
Koncert a Lázár Ervin Program keretében
Koncert
Nemzeti Összetartozás Napja
Fitt-órák
Meghívó!
A tanítókkal közösen meghívjuk Önöket az iskolakezdéssel kapcsolatos információk megosztására, 2024. június 3-án, hétfőn 16 órára, az iskola Batthyány-termébe egy összevont szülői értekezletre!
Hírlevél
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua.